A tó csendje

Víztükör simája, elér a csend és körbefon

Halkan locsog a víznyelve, távolban gramofon.

Nem mozdul semmi, csak piros csónakom lágyan ring

Megállt a levegő, fejünk felett felhő kering.

Elmosott felhők, festők kuszálta vonalakkal

Arcomba fátylat húz egy szorgos pók fonalakkal.

Lágy szellő hűvöse, talán ez már az ősz jele?

De a tó édes illata még nyárral van tele.

02.08.2015  Timea Knebel

Mi marad, mire fogsz majd emlékezni?

Napjaink, éveink színes üveggolyók

Fodros tartalmukat te töltöd meg

Óvatosan görgesd, és becsüld meg

Tiszták legyenek, mint tisztavizű folyók

Mi marad, mire fogsz majd emlékezni?

Homokviharok, szivárványok váltakoznak

Mennyi időnk marad őket begyűjteni?

Szeretettel, melegséggel feltölteni?

Egy dobozban vagy szétgurulva várakoznak?

Mi marad, mire fogsz majd emlékezni?

Belül kell lenni az összes válaszodnak.

A homokviharból csak annyit végy

Fényesítésre elég, mást ne tégy

A legvégén megnyílnak és válaszolnak:

mi marad, mire fogsz majd emlékezni.

29.06.2015  Timea Knebel

Újrafestő ecset

Olykor úgy fáj belül maróan,

akár lelkem lenne szürke karóban.

A tompa érzések fellege

nyomasztón aláhull, ez a neheze.

Csak az ölelés meleg és puha

a peron szélén minden hideg és fura.

Elsuhannak előttem nesztelen

lelkem áll ott pőrén, meztelen.

Hol van az, mikor ők voltak a nagyok

erősek, védők ? - Én lennék ők ? - Csak vagyok.

Gyermekké lesznek itt előttem

akikből én lettem - felnőttem.

"Ez az élet rendje" mondják mások

pedig ők is megfordítanák a világot!

Visszahoznák szüleik fiatalságát

életük javát, annak minden vigasságát!

Megállítanánk az időt ha lehet,

hol van az az újrafestő ecset?

Visszaadnám nekik a fiatalságot

s elvenném az évekből lett rabságot!

Timea Knebel 28. június 2015

Őszi játék

Lehull a levél, lehull a lepel

A nyári vigasság elcsendesül

Meztelen fákra az ősz párát lehel

Kismadár rebben és némán elül

Nincs már csivogás, nincs már trallala

Erdőcsend van és harmatgyöngyös rét

Szél alkotta színes falevél mandala

Csak játszatok, játszatok velem még!

              Timea Knebel 2014. október 1.

Még a nyár

Még a pajkos nyár elsuhan mellettünk

De már távolodó háta fel-feltűn

Messziből felsejlik ősznek alakja

Aranyló haját a szélnek kibontja

Lebegve száll már az ökörnyál fátyla

Deres a határ a nyaraló zárva

Érik a szőlő, a sok gyümölcs hamvas

Álmosan mosakszik amott egy szarvas

Erősen süt a napfény, még melegít

Felhők oszlanak, amott hold kerekít

Őszülő nyár, az érett nő álmai

Megnyugvó anya fiatal vágyai

                   Timea Knebel  2014

Lassan az úton

Megyek az úton, szaladok

Előrefutok, megállok

Jönnek velem jó barátok

Szükségem van mind-mind rátok

Megyek az úton, fújja szél a hajam

Szívemben vagytok, sose vagyok magam!

Magas hegy, avagy a mélység sóhaja

Együtt vagyunk, senki se mostoha!

Megfáradtam, lassul léptem

Elcsendesül halkul szívem

Hosszú volt az utam eddig

Mégse kérdezem "még meddig?"

Megyek az úton, fújja szél a hajam

Szívemben vagytok, sose vagyok magam!

Magas hegy, avagy a mélység sóhaja

Együtt vagyunk, senki se mostoha!

Színes volt és tarka, mint rét

Havas, napos, olykor nagy tét

De ha mindig mosolyogtál

Nem tévedtél, nem bolyongtál...

(Timea Knebel július 2014.)

Színes évszakok

Sárga selymű tavasszal

Madárhangos hajnallal

Ébredezik a természet

Kékek, zöldek elnézem..

Piros plüss a pipacs nyáron

Forró nap, délibábon

Rózsaillat, érő kalász

Sok a hal, víg a halász

Barna bársony levelekkel

Gubaccsal, gesztenyével.

Fecskerajok elbúcsúznak

Maradunk önmagunknak

Fehér flanel hólepellel

Jő a tél hópihékkel

Karácsony lesz ajándékul,

Szilveszter búcsúzóul

Egy esztendő, tíz vagy száz

Színes évek, mindig más

Csodálatos körforgás!

                        Timea Knebel

                        2014. március