2015. június 28., vasárnap

Újrafestő ecset

Olykor úgy fáj belül maróan,
akár lelkem lenne szürke karóban.
A tompa érzések fellege
nyomasztón aláhull, ez a neheze.

Csak az ölelés meleg és puha
a peron szélén minden hideg és fura.
Elsuhannak előttem nesztelen
lelkem áll ott pőrén, meztelen.

Hol van az, mikor ők voltak a nagyok
erősek, védők ? - Én lennék ők ? - Csak vagyok.
Gyermekké lesznek itt előttem
akikből én lettem - felnőttem.

"Ez az élet rendje" mondják mások
pedig ők is megfordítanák a világot!
Visszahoznák szüleik fiatalságát
életük javát, annak minden vigasságát!

Megállítanánk az időt ha lehet,
hol van az az újrafestő ecset?
Visszaadnám nekik a fiatalságot
s elvenném az évekből lett rabságot!



Timea Knebel 28. június 2015