Évgyűrűnyi ráncok

Halad az idő, mennek az évek

Napfelkelte-mente, tavaszra jő a nyár

Gyűltek az érvek, beérett tervek

Elérted-e mindet, mit zsenge éved várt?

Folynak a folyók életed medrén

Hízik az óra percről percre, meg nem áll

a mutató. Az idő lovának nyergén

kapaszkodunk, néha hetykén, olykor egykén.

Az élet közepén, mint egy hegy tetején

körbenézel mit látsz az eltűnt évekből.

Mint lüktető zöld erek a fák levelén

Buzog a vágy, teendőd van, le a kőről!

Megérint egy illat, ősi és egyedi

Kesernyés-édes benne a nektár,

mint az élet. Méh issza, ő is keresi

nedvét a fának. Megérintem és feltár

minden titkot, mit évekig rejtett belül.

Bő idők, szűk esztendőkről árulkodnak,

Az évgyűrűnyi ráncok kitárulkoznak

Szemem, s kezem a sorok közt csendben elmerül.

19.07.2016 Timea Knebel

Fent és lent

Mi a kékebb, hol az ég?

A tó vize e a vég?

A kék égnek határa

a tó tükre magára.

Én állok a kék körben

a tükörképet törtem.

Megérintem az eget

s a hullám belerezeg.

23.09.2015 Timea Knebel

Ihlet egy kép után: 

http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/294-kreativ-iras-kep-alapjan-91

Fotó Rebeca Cygnus

A tó csendje

Víztükör simája, elér a csend és körbefon

Halkan locsog a víznyelve, távolban gramofon.

Nem mozdul semmi, csak piros csónakom lágyan ring

Megállt a levegő, fejünk felett felhő kering.

Elmosott felhők, festők kuszálta vonalakkal

Arcomba fátylat húz egy szorgos pók fonalakkal.

Lágy szellő hűvöse, talán ez már az ősz jele?

De a tó édes illata még nyárral van tele.

02.08.2015  Timea Knebel

Mi marad, mire fogsz majd emlékezni?

Napjaink, éveink színes üveggolyók

Fodros tartalmukat te töltöd meg

Óvatosan görgesd, és becsüld meg

Tiszták legyenek, mint tisztavizű folyók

Mi marad, mire fogsz majd emlékezni?

Homokviharok, szivárványok váltakoznak

Mennyi időnk marad őket begyűjteni?

Szeretettel, melegséggel feltölteni?

Egy dobozban vagy szétgurulva várakoznak?

Mi marad, mire fogsz majd emlékezni?

Belül kell lenni az összes válaszodnak.

A homokviharból csak annyit végy

Fényesítésre elég, mást ne tégy

A legvégén megnyílnak és válaszolnak:

mi marad, mire fogsz majd emlékezni.

29.06.2015  Timea Knebel

Újrafestő ecset

Olykor úgy fáj belül maróan,

akár lelkem lenne szürke karóban.

A tompa érzések fellege

nyomasztón aláhull, ez a neheze.

Csak az ölelés meleg és puha

a peron szélén minden hideg és fura.

Elsuhannak előttem nesztelen

lelkem áll ott pőrén, meztelen.

Hol van az, mikor ők voltak a nagyok

erősek, védők ? - Én lennék ők ? - Csak vagyok.

Gyermekké lesznek itt előttem

akikből én lettem - felnőttem.

"Ez az élet rendje" mondják mások

pedig ők is megfordítanák a világot!

Visszahoznák szüleik fiatalságát

életük javát, annak minden vigasságát!

Megállítanánk az időt ha lehet,

hol van az az újrafestő ecset?

Visszaadnám nekik a fiatalságot

s elvenném az évekből lett rabságot!

Timea Knebel 28. június 2015

Őszi játék

Lehull a levél, lehull a lepel

A nyári vigasság elcsendesül

Meztelen fákra az ősz párát lehel

Kismadár rebben és némán elül

Nincs már csivogás, nincs már trallala

Erdőcsend van és harmatgyöngyös rét

Szél alkotta színes falevél mandala

Csak játszatok, játszatok velem még!

              Timea Knebel 2014. október 1.

Még a nyár

Még a pajkos nyár elsuhan mellettünk

De már távolodó háta fel-feltűn

Messziből felsejlik ősznek alakja

Aranyló haját a szélnek kibontja

Lebegve száll már az ökörnyál fátyla

Deres a határ a nyaraló zárva

Érik a szőlő, a sok gyümölcs hamvas

Álmosan mosakszik amott egy szarvas

Erősen süt a napfény, még melegít

Felhők oszlanak, amott hold kerekít

Őszülő nyár, az érett nő álmai

Megnyugvó anya fiatal vágyai

                   Timea Knebel  2014

Lassan az úton

Megyek az úton, szaladok

Előrefutok, megállok

Jönnek velem jó barátok

Szükségem van mind-mind rátok

Megyek az úton, fújja szél a hajam

Szívemben vagytok, sose vagyok magam!

Magas hegy, avagy a mélység sóhaja

Együtt vagyunk, senki se mostoha!

Megfáradtam, lassul léptem

Elcsendesül halkul szívem

Hosszú volt az utam eddig

Mégse kérdezem "még meddig?"

Megyek az úton, fújja szél a hajam

Szívemben vagytok, sose vagyok magam!

Magas hegy, avagy a mélység sóhaja

Együtt vagyunk, senki se mostoha!

Színes volt és tarka, mint rét

Havas, napos, olykor nagy tét

De ha mindig mosolyogtál

Nem tévedtél, nem bolyongtál...

(Timea Knebel július 2014.)

Színes évszakok

Sárga selymű tavasszal

Madárhangos hajnallal

Ébredezik a természet

Kékek, zöldek elnézem..

Piros plüss a pipacs nyáron

Forró nap, délibábon

Rózsaillat, érő kalász

Sok a hal, víg a halász

Barna bársony levelekkel

Gubaccsal, gesztenyével.

Fecskerajok elbúcsúznak

Maradunk önmagunknak

Fehér flanel hólepellel

Jő a tél hópihékkel

Karácsony lesz ajándékul,

Szilveszter búcsúzóul

Egy esztendő, tíz vagy száz

Színes évek, mindig más

Csodálatos körforgás!

                        Timea Knebel

                        2014. március 

Szabad az apraja

Harkálykopogtatós reggeleken

Csepeg az eső apró cseppekben

Ébred a reggel, vele a természet

Macska oson csendben, s én elnézem

Óvatosan emeli lábát, megrázza

Hideg a reggeli eső, nem állja

Gerlepár röppen, fészkét keresi

Burukkol édesen, szerelme nemesi!

Sárgarigó serényen reggelit kutat

Nem zavarja a pockot, ki álmosan matat

Reggeli állatkert, nyitva az ajtaja

Nincs fogságban egy sem, szabad az apraja!

                                                
                                                   Timea Knebel

                                                   (2014 február) 

Kurta tél

Jött a tél és kopogott

Nem kérdezett, csak topogott

Megrázta fehér szakállát

Hófehér lett itt és odaát.

Jégcsapok nőttek hosszúra, kurtára

Későig tartott a hógolyócsaták órája.

Szánkón jött a csengőhang, gyerekkacagás

Elkészült a hóember, lim-lom, kacat, s más.

Kandallóban tűz lobog

Meséket, dalokat dúdolok:

Egyszer volt, egy hol is volt...

Sütött a nap, és már tavaszlott!

                                 Timea Knebel
                                            (2013)

 

Társ

Nem szólsz és én mégis mindent értek

Nem simogatsz, hozzám érsz és én érzem.

Mellettem állsz akkor is, ha mindenki elment,

Nincs kétség, csak hála. Más mint egy ember.

Kevesebb, mint az ember, mert nem fegyvere a szó?

Sokszor több, társ ő, végtelenül hűséges, ki nem mondható.

                                                     

                                              Timea Knebel  (2014)

Esőcsepp

Illékony csillogó cseppek az ágon

megannyi gyöngyfűzér a fákon,

aprócska prizma, szivárvány táncol

napfényre tűnő harmatnyi fátyol.

                                     

                                     Timea Knebel (2014)

Az út

Sokszor görbe, olykor egyenes

kacskaringós, néhol meredek,

puha pázsitos, de lehet köves.

Mellékutas, kerülős,

megvilágított dülők.

Szakadékkal, veszélyekkel,

árkokkal, olykor szeméttel.

Kevésszer kényelmes,

sokszor tévelyges.

Válaszd magadnak a saját utad, s majd egyszer,

ha visszatekintesz, meglátod rajta önmagad.

                                 Timea Knebel 

Két világ közt a láng bennem

Itt itthon, ott otthon vagyok

Mégis, odabenn ki maradok?

Otthonról jövet valamit ott hagyok

Csak egy láng, amit hordozok

A szeretet lángja, mely világít

Itt is, ott is erősít

El nem veszhet, bárhol vagyok

Itt is, ott is tüzet rakok.

                               (Timea Knebel)

Korábbi verseim

Kezdetben volt a kavics - itt

A lélek kövei - itt

Kavicsok - itt

Kurta tél - itt 

Fenyő könnycsepp - itt

Kora reggeli fogadtatás - itt

Egy csónakban... - itt

Az ősz tiszteletére - itt